Age Play érzelmű vagy/és szerepjátékokat kedvelők magyarországi közössége.

Age play azaz életkori játék érzelmi, lelki vagy/és szexuális szerepjáték mely részesei nem a valós életkoruk szerint éreznek, viselkednek. „Ez egyfajta konszenzusos felnőtt szerepjáték, amelyben az egyének kísérleteznek azzal, hogy más életkorban, szerepben vannak, mint a jelenlegi életszakaszuk”. A valós életkortól bármely irányba lehetséges az eltérés, így nem csak baba, kisgyermek, iskolás korú lehet, hanem akár idősebb korú is (Pl.: ifjú eljátssza a szülő, nagyszülő, nagybácsi stb. szerepét). Ez a szerep(játék) erősen pszichés eredetű, az érintett egy másik életkor szerinti lelki állapotba kerül (kerülhet). Talán azért is izgalmas, mert többek között ez a téma is tabu, nem is kellene feljönnie és önmagában már emiatt is izgalmat okoz. Az egyén lehetőséget kap arra, hogy másik életkorba kerüljön, annak megfelelően viselkedjen, érezzen és így elszakadjon a mindennapoktól, a gondjaitól. Újra átélheti korábbi élményeit vagy átélhet új érzelmeket, emberi kapcsolatokat és szeretetet, biztonságba érezheti magát vagy éppen ezeket adhatja partnere számára. Van akit felizgat (akár szexuálisan is), hogy domináns, irányító helyzetben van és ugyancsak izgalmat okozhat az alárendelt, kiszolgáltatott szerep. Érdekes megfigyelés, hogy ahol kevésbé jellemző a felül-alá rendelt szerep, inkább a gondoskodás és a szeretet és annak elfogadása a lényeg, ott is kialakulhat szexuális izgalom. És vannak akiknél olyan mély érzelmi, lelki gyökere van, hogy egy bizonyos életkor (Pl. kisgyermek kor) újra átélése vagy meg nem történt dolgok (sosem volt, elveszett) átélése vagy a bajok előtti korszak átélése hoz lelki nyugalmat, gyógyulást.

29 Members Join
Details

Feed

or Sign up for free to see more posts and media, or see who is into.